Most akkor terv vagy stratégia?
Sok ügynökség posztolt, írt már arról, hogyan tervezzünk, milyen stratégiát készítsünk, így-úgy lesz majd ez jó, de fontos tisztázni mit is értünk stratégia és mit a terv alatt? Kell-e, hogy …
MINDEN FORMÁJÁBAN OTTHON VAGYUNK
Több mint 20 év ügynökségi és ügyféloldali tapasztalattal rendelkezünk, munkatársaink széleskörű tapasztalataira építve hoztuk létre kreatív kaptárunkat. Integrált kampányok tervezésével és kivitelezésével foglalkozunk: szolgáltatásaink kiterjednek a PR, az ATL, a BTL, és a CSR tevékenységekre, valamint grafikai feladatok kivitelezésére. Az employer branding mellett nemzetközi B2B kiállítások során szerzett rendezvényszervezési tapasztalatainkkal állunk leendő ügyfeleink rendelkezésére.
Marketing stratégia felépítésétől a marketing tervig, majd végig a megvalósítás során jelen vagyunk. Nem csak meghatározzuk közösen az irányt, de segítünk is annak megvalósításában, hogy mérhető és követhető marketing tevékenysége legyen cégednek. Ha már működik a marketinged, akkor átvilágítjuk, hogy megnézzünk annak hatékonyságát, s ha tudunk, javítunk rajta. Célunk, hogy veled közösen együtt alkossuk meg azt a rendszert, mely vállalkozásod számára hatékony piaci jelenlétet biztosít.
A munkáltatói márkaépítés két terület szoros együttműködésével válik hatékonnyá. Vállaljuk, hogy kialakítjuk munkáltatói márkaépítésedhez szükséges stratégiát, a HR és a marketing szervezeted együttműködését és megtervezzük tudatos EB kampányaidat. Fontos látnod, miként a marketing is egy folyamatos tevékenység, úgy a munkáltatói márkaépítés is ilyen. Nem elég egyszer rendbe tenni a cégedet, folyamatosan dolgoznod kell azon, hogy munkavállalóid, érintetteid számára vonzó legyen vállalkozásod!
Akár céges karácsony, akár nemzetközi szakmai kiállítás, ránk számíthatsz! A rendezvény forgatókönyvétől egészen az esemény zárásáig veled vagyunk és biztosítjuk, hogy minden úgy történjen, ahogyan azt elterveztük! Minden rendezvényen lehetnek váratlan események, de ha van egy jól felépített terved, akkor nem kell minden pillanatban attól rettegned, mi fog történni.
Pályáznál, de nincsen tapasztalatod? Nyertél, de nincsen kivel megcsináltatnod? Fordulj hozzánk bizalommal, s mi segítünk neked, legyen szó akár arculattervezésről, marketing tanácsadásról, vagy értékesítés támogatásról, számíthatsz ránk!

HOGY MIÉRT DOLGOZZ VELÜNK?
A LEGERŐSEBB ÉRVÜNK: A CSAPATUNK!
Sok ügynökség posztolt, írt már arról, hogyan tervezzünk, milyen stratégiát készítsünk, így-úgy lesz majd ez jó, de fontos tisztázni mit is értünk stratégia és mit a terv alatt? Kell-e, hogy …
Posztolsz, kommentelsz, videót készítesz, válaszolsz. Posztolsz, kommentelsz… Neked is megvan a kommunikációs mókuskerék? Csak csinálod, csinálod, de valójában miért is? A válaszod egyszerű. Csinálod, mert az értékesítést tolni kell. Ezt …
Posztolsz, kommentelsz, videót készítesz, válaszolsz. Posztolsz, kommentelsz… Neked is megvan a kommunikációs mókuskerék? Csak csinálod, csinálod, de valójában miért is? A válaszod egyszerű. Csinálod, mert az értékesítést tolni kell. Ezt …
Írj nekünk és tervezzük együtt a jövőd!
